2010.07.30.
Európai Civil Díjjal kitüntetett szervezet - Brüsszel, 2006

TARTALMI BESZÁMOLÓ AZ EURÓPA JÖVŐJE EGYESÜLET
2006. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Az Európa Jövője Egyesület 2006. évi tevékenységén gerincét 2 nagy program megszervezése és lebonyolítása jelentette.
Elsősorban a IX. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozó sikeres lebonyolítása, s e mellett a párhuzamosan futó Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar létrehozása volt a fő feladat.

16 évvel ezelőtt, 1990-ben 158 kecskeméti állampolgár létrehozta az Európa Jövője Egyesületet. Az egyesület alapvető célja, hogy elősegítse az európai népek közeledését, egymás jobb megismerését és elfogadását a gyermekek találkozása révén. E célból az egyesület kétévente megrendezi az Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozót Kecskeméten. A találkozóra Európa miden országából hívunk — különös tekintettel a határokon túli magyar gyerekekre — gyermekcsoportokat a 10-15 éves gyermekkorosztályból.

A meghívott csoportoktól azt kérjük, hozzanak magukkal nyelvi akadály nélkül átadható ajándékot, vagyis mutassák be kultúrájukat, dalaikat, táncaikat, szokásaikat. A külföldi gyerekeket magyar családok fogadják és a következő évben a fogadó magyar gyerekek látogatnak el a vendégek országába.

Az eddigi kilenc Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozón az évek során a kontinens 28 országából, 170 településről mintegy 10000 gyerek ismerhette meg Kecskemétet és környékét, élvezhette az itteniek vendégszeretetét, pillantott be a magyar kultúra egy szeletébe. (Ezen kívül voltak már vendégeink Japánból, Dél-Koreából, Kanadából, az USA-ból is.) Vendégeink 50%-a 14 év alatti, 25%-a 14-18 év közötti, 25%-a 18-29 éves. (Ahogy az idő múlik, úgy jelentkezik egyre több visszatérő — értelemszerűen korosabb — résztvevő.)

A találkozók eddigi története igazolta, hogy a közös Európa nagykövetei lehetnek a gyerekek, akik előítéletektől mentesen nyitottak a másság felé. A találkozók alatt bebizonyosodott, hogy Kecskemétet nem véletlenül nevezték már a század első harmadában is a gyermekek városának. A gyerekek, a mosoly nyelve nemzetközi, ezen az alapon születnek — a múlt tükrében bátran állítható — életre szóló barátságok, ami a gyerekeken keresztül közelebb hozza egymáshoz a felnőtteket is.

Alapvetően fontosnak tartjuk, hogy az egyesület tevékenységébe minél több ún. „hátrányos helyzetű” gyermek kapcsolódhasson bele, az anyagiak és egyéb feltételek hiánya ne legyen kizáró ok a részvételre. Ezt az elvet az elmúlt 16 évben az egyesület kiemelten kezelte mind a magyar, mind a külföldi gyermekek irányában. Így vesznek részt nagy számban a programokon intézeti gyermekek, romák, s ezres nagyságrendűre tehetjük a szegény sorsú határon túli magyar gyermekek részvételét is a találkozókon. (Erdély, Ukrajna, Szlovákia, Vajdaság) Figyelemmel vagyunk a testi és szellemi fogyatékos fiatalokra. A találkozó helyszínei könnyen megközelíthetőek voltak mozgássérültek számára is. Ebben az évben is léptek fel mozgássérült fiatalok a találkozón.

A találkozó rendezvényeivel azt a célt szolgáljuk, hogy egymás megismerésén túl ismerjék meg Magyarországot, a magyar nép történetét, kultúráját, értékeit, a magyar családok életét. Már hagyomány, hogy a találkozót színpompás nyitó és záróünnepség fogja keretbe. A találkozó alatt a gyerekek megismerkednek az Alföld természeti ritkaságaival, ellátogatnak egy lovas tanyára, Ópusztaszerre, valamint a fővárosba is, ahol fejet hajtanak a magyarság történelmi emlékei előtt.
A teljes találkozót áthatja a kezdetektől fogva a közös európaiság, az együvé tartozás érzése úgy, hogy közben mindenki büszke a saját értékeire, de el- és befogadja a másságot, toleránsan viszonyul a másikhoz.
Büszkék vagyunk arra, hogy az Uniós csatlakozás után egyesületünk szervezhette meg az ország legnagyobb ilyen jellegű programsorozatát, melyről elmondhatjuk, Európában hasonlót nem rendeznek.

Természetesen az elmúlt 16 év nem lehetett volna sikeres az igazi civil kurázsi, a város és környéke összefogása nélkül.
Folyamatosan rengeteg önkéntes segíti munkánkat.
A találkozót konkrétan egy két év alatt felkészített ifjúsági „Csiperós” csapat segíti, melynek létszáma kb. 50 fő, ezen felül a találkozón mintegy 30 fő dolgozott a fesztiválközpontban. A csoportok mellett tolmácsok, csoportvezetők tevékenykedtek több, mint 100-an. Ezen felül az orvosi ügyelettől kezdve a rendőrségen át rengetegen vigyázták, támogatták a rendezvényt mindenféle díjazás nélkül. Természetesen nem hagyhatjuk ki azt a több száz családot sem a segítők sorából, akik vendégül látták, elszállásolták külföldi barátainkat.
Kecskemét és környéke a fesztiválok időszakában a gyerekekért, fiatalokért összefog korra, nemre, pártállásra, vallásra való tekintet nélkül, s igazolja, hogy helyünk jogosan van Európában, s ezt külföldi barátaink is így gondolják és érzik.

Az egyesület minden évben elismeri azok munkáját, akik különösen sokat tettek a gyerekekért, fiatalokért.

  • Ebben az évben Sipos István református esperes Máramarosszigetről,
  • Wolfgang Ziegler osztrák kórusvezető,
  • Vásáry Tamás Kossuth-díjas karnagy, zongoraművész érdemelte ki az elismerést.

A IX. EURÓPA JÖVŐJE NEMZETKÖZI GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓRA érkezett közel 2.000 külföldi gyermek és fiatal ajándékműsorokat - népük táncait, dalait, zenéjét, játékait, szokásait - mutatta be. A különböző országokból érkező csoportok műsoraikkal egy hetes örömünnepet varázsoltak Kecskemétre, elfoglalták a város tereit, utcáit, egyedülálló színes kavalkáddá változtatták a várost.
A város főterén egész nap egymást követték a programok.
Esténként több ezer ember aktív részvételével különböző népek zenéjére nemzetközi táncházat szerveztünk.

Kiemelkedő esemény volt az ún. Piknik Nap, mely a sport jegyében zajlott. Számtalan versenyen — foci, röplabda, kötélhúzás, grundbirkózás, íjászat, légpuskalövészet — mérhette össze tudását a nemzetközi gyereksereg.
A záróünnepség kiemelkedő eseménye volt az egyesület által kezdeményezett gyűjtés eredményeképp elkészült harang átadása Tiszajenő község polgárai számára. A harangot jelképesen Sipos István református esperes, az egyesület ez évi kitüntetettje kondította meg.

A rendezvénysorozat része volt több kiállítás, népművészeti kirakodóvásár, kismesterségek bemutatói.

A kecskeméti helyszín mellett fontos szerepet kapott a programban több kulturális centrum — Ópusztaszer, Kerekegyháza, Kiskőrös, Kiskunsági Nemzeti Park és Budapest is.

A 2006-os évben volt az eddigi legnagyobb létszámú látogató, szervezetten 2.000 fiatal és kísérőik, valamint az egyesületen keresztül szerveződve mintegy 300 fő ún. „turista”. Már nem csak Európából, hanem más földrészről is érkeztek vendégeink. Jelentős belföldi kulturális turizmust is jelent a találkozó, az ország több területéről szervezetten érkeztek programjainkra, s számtalan egyéni érdeklődést, visszajelzést is kaptunk.
Nagyon fontosnak tartottuk, hogy idén is több tízezer Kecskeméti és környékbeli polgárnak nyújtottunk tartalmas kikapcsolódást július 9-16 között.

Kiemelkedő programja volt a fesztivál hetének a Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar létrejötte Vásáry Tamás világhírű karnagy vezetésével. A 20 országból összesereglett több, mint 90 ifjú tehetség igen rövid idő alatt hatalmas munkát végzett, melynek eredményét a közönség Kecskeméten és Budapesten is megcsodálhatta. Az idén elvégzett munka garanciája lehet a 2007-es évnek, mely a Kodály-évforduló miatt kiemelkedő fontossággal bír.
A világzenekar ötlete több évre nyúlik vissza. 2004. nyarán az előző gyermektalálkozó kapcsán került először szóba, hogy Kecskeméten létre kellene hozni egy ifjúsági világzenekart. Ennek legfőbb indoka, hogy Kecskemét kiváló zenei nevelő város, számos kiváló intézménnyel, pedagógussal, valamint külföldön és hazánkban nevét legtöbbször híres szülötte, Kodály Zoltánnal együtt emlegetik.

Szerencsés találkozása volt az ötletnek és a megvalósítást felvállaló gondolatnak, konkrétan Vásáry Tamás Kossuth-díjas világhírű karnagy és zongoraművész, valamint Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnökének találkozása.
Vásáry Tamás, mint a szakmaiság, a kiemelkedő zenei tudás és fantasztikus pedagógiai munka letéteményese, valamint Farkas Gábor, több évtizedre visszanyúló szervezési tapasztalattal, csapat-összekovácsoló karizmatikus erővel, az ügyekért mindent megmozgatni tudó, a nehézségeket leküzdő akarattal rendelkező, egyet akaró emberek találkozása.

A világzenekar  létrejötte, működése, és remélt jövője a fent felsorolt valamennyi erényt megkívánta és megkívánja, főként a nehézségek leküzdésében való munkában.

Az alapötlet a szokásoknak megfelelően a lehető legegyszerűbb:

Jöjjön létre egy nyitott, a tehetségeket mindenhonnan befogadó, válogatási szempontként egyedül a tehetséget számonkérő ifjúsági zenekar, mely évről-évre összejőve, mintegy zenei tehetséggondozó műhelyként végzi tevékenységét, évente több koncerttel számot adva az elvégzett munkáról. Az idei év aktualitását a Mozart, illetve a Bartók évfordulók adták, a 2007-es évét pedig az, hogy Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára emlékezünk. Ebből fakadóan tehát természetes, hogy a zenekar székhelye Kecskemét, a neve pedig Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar.

Mint minden nagy projektet, a világzenekar létrejöttét is alapvetően pénzügyileg kellett megalapozni. Sajnos, hónapokig ebben nem történt semmilyen előrelépés, sem az illetékes minisztérium támogatása, sem más források nem álltak a szervezők rendelkezésére.
Az előzetes számítások alapján mintegy 50 millió forint szükségeltetett volna a színvonalas megvalósításhoz. Láthatóvá vált azonban, hogy ilyen összeg nem fog rendelkezésre állni, s kétségessé vált az idő múlásával a megvalósíthatóság is. Az egyesület a finanszírozás hiánya ellenére elkezdte a szervezést 2006. januárjában, ez az időpont volt az utolsó, mely még egyáltalán valószínűsítette a megvalósíthatóságot. 
Végül pénzügyileg összesen 26 millió forintot sikerült biztosítani a programra, mely egy szerényebb programot engedett megvalósítani. (20.3 millió forint városi finanszírozás, 5,7 millió forint NKA pályázati pénz. Megemlítendő, hogy az egyesületnek a városi támogatásról csak 2006. június 22-én keltezett szerződése volt, tehát igen nagy rizikót vállaltak a szervezők azzal, hogy garanciák nélkül is felvállalták a szervezést.)

Nem segítette a szervező munkát az sem, hogy voltak többen olyanok, akik nem hitték, hogy a program megvalósulhat, s ennek több helyen hangot is adtak, evvel is nehezítve az amúgy sem könnyű munkát.

Szerencsére azonban Vásáry Tamáson kívül sikerült megnyerni kiváló szakembereket Budapesten és Kecskeméten is, akik az elejétől hittek és sokat tettek a sikeres megvalósításért. Az ő szerepük nélkülözhetetlen volt és lesz is a jövőben is, mivel egy ilyen program lebonyolítása számtalan speciális ismeretet igényel. (Hangszerkölcsönzés, kották, jogdíjak, tagválogatás.)

A tagtoborzás alapvetően interneten keresztül, valamint személyes kapcsolatok által történt. A világ közel 300 zenei intézményét kerestük meg e-mail formájában a kiírással, valamint zenei internetes honlapokon kerestük a tehetségeket. Ezen kívül igen fontos és eredményes módszere volt a jelentkezők megtalálásának az egyesület évtizedes személyes kapcsolatrendszere, melynek kapcsán a zenekar több, mint fele összejött.
A jelentkezőknek hangzó anyagot kellett küldeniük, melyet a Zeneművészeti Egyetem megfelelő tanszékeinek tanárai, ill. Vásáry Tamás hallgatott meg, s döntött a meghívásról, ill. arról, mely zenekari helyet foglalhatja el a jelentkező.

Természetesen a további folytatáshoz jóval előbb el kell kezdeni e munkát, s természetesen támaszkodni kell a 2006. évi zenekar tagjaira, akik nagy része az előzetes felmérések szerint szívesen részt venne a 2007. évi munkában is.

Fontos feladat volt a repertoár kiválasztása is. Az évfordulók, valamint a helyszín alapjaiban körvonalazta a műsort, így került Mozart, Bartók, Kodály mű előadásra, valamit több népszerű, közönségcsalogató alkotás is műsorra került a ráadásokban.
A fiatalok természetesen nem Kecskeméten találkoztak először a művekkel, a kották pár héttel előtte már a rendelkezésükre álltak. Nem volt könnyű dolguk, mivel a világ más tájairól jötteknek kissé idegen volt a magyar szerzők hangzásvilága.
A következő évi repertoár a Kodály-év miatt természetesen alapvetően a szerző műveiből áll majd össze.

Fontos szervezési feladat volt a szállás, étkezés, próbafolyamat helyszínének kiválasztása is. Szerencsés megoldás volt a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakiskola kiválasztása, mert mindhárom tevékenységnek optimális helyszínt tudott biztosítani. Kollégiumi részén a szállás, konyháján az étkezés, termeiben pedig a próbák megoldhatók voltak. A várostól való távolsága pedig biztosította, hogy kisebb csábítás volt a helyszín elhagyására.

Szerencsés volt, hogy a hangszerkölcsönzést, szállítást, a koncerttermek berendezését is profi szakemberrel tudtuk biztosítani. Ez különösen fontos volt a több milliót érő hangszerek biztonsága miatt is. (A biztonságra e mellett profi szakszolgálat is ügyelt.)

A zenekar egységének megteremtése is fontos feladat volt, különösen azért, hiszen legtöbbjük itt találkozott egymással először. Erre a feladatra is kiváló embert sikerült szereznünk Bujtor Balázs személyében, aki kiváló zenei tudása mellett mint „csapatkovácsoló” pedagógus is fontos szerepet töltött be a programba. Kiválóan segítette munkáját King, Hsueh-tsu tajvani barátunk is, aki színes egyéniségével biztosította a jó hangulatot.
A próbafolyamat Vásáry Tamás vezetésével igen intenzív ütemben folyt, melyhez a résztvevők jó alanyok voltak. Természetesen a zenekar személyi összetétele az első napokban kicsit átalakult, mivel az élő hangzás alapján lehetett igazán megítélni egyes zenészek valódi képességeit. Szerencsére ezek az átalakítások, cserék nem törték meg a zenekar lendületét, sőt egyre inkább valódi csapattá váltak.

Minden próbafolyamat eredményét természetesen a koncerten lehet lemérni. Az érdeklődésre jellemző volt, hogy különösebb hirdetés, propaganda nélkül is háromszoros jegyigény futott be az egyesülethez, s nem volt könnyű feladat a jegyek elosztása.

A több, mint 2 órás koncert hatalmas sikert aratott a nézők körében, s az előadás után több neves zenei szakember is gratulált ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen színvonalas, minőségi műsort előadni képes zenekar jött létre.
Ugyanez a siker mondható el a budapesti, Szt. István Bazilika előtti téren való hangversenyről is, mely telt ház előtt, Kodály Zoltánné jelenléte mellett zajlott le. A sikert jelzi az is, hogy a budapesti szervező már jövő évre is meghívta az együttest.

A kecskeméti koncertről a Duna Televízió kiváló szerkesztésű felvételt készített, melyet az augusztus 20-i ünnepi műsorában adott le, s azóta is többször műsorára tűzte.

A zenekar úgy vált el egymástól, hogy amennyiben lehetséges, tovább kell folytatni a munkát, s a következő években egy tehetséggondozó műhelyé lehet fejleszteni a programot.
Az Európa Jövője Egyesület továbbra is felvállalja a szervező munkát, s a minőségre garancia Vásáry Tamás jelenléte.
Természetesen más ütemezés, s a szükséges anyagi javak előteremtése nélkül a feladat nem vállalható fel, hiszen az induló év sikerénél, minőségénél alább nem adható a program, s ehhez a szakmai és kiváló segítő gárdán kívül a megnyugtató anyagi háttér is elengedhetetlen.  

Bízunk abban, hogy a zenekar jelentőségét felismeri és támogatja a kulturális tárca, s továbbra is élvezheti a projekt Kecskemét városának támogatását is. E mellett természetesen más forrásokat is fel kell tárni, ha lehet, nemzetközi pályázati pénzt is pályázni kell.   

 

Jelentős médiaérdeklődés is kísérte a találkozót. Természetesen a helyi média — rádió, televízió, újságok — bő terjedelemben számoltak be a rendezvénysorozatról.
Ezen kívül országos lapok, RTL Klub, MTV, Duna TV, Klub rádió foglalkozott a találkozóval.

Szintén kiemelkedő munkát végzett a Kecskemét Városi Televízió, melynek stábja kitelepült stúdióból napi 30-40 perces élő műsort sugárzott, valamint több összeállítást készített.

A hazai sajtón kívül 6 országból érkezett újságíró is a találkozóra, akik folyamatosan hírt adtak programjainkról.

A modern technika lehetőségeit is a találkozó szolgálatába állítottuk.

Web oldalunkat igen nagy érdeklődés kísért. A jelentős számú magyar találat mellet holland, belga, észt, angol, török, francia, finn, osztrák, olasz, kanadai, svéd, japán, brazil, izraeli, stb. találatokat is rögzítettünk. Mivel oldalunk bemutatja Kecskemétet, mint fesztiválvárost, ez az érdeklődés is jelentős  kulturális turisztikai eredményt hozhat.

Ma még ritkaság, azonban a találkozó már harmadik alkalommal élőben követető volt képpel és hanggal a weben. Esetenként egyszerre 15-20 településről is nézték a főtéri programokat.

Az egyesület e mellett természetesen számtalan program gazdája, közreműködője volt.

2006-ban is működtettük „Csipero” körünket. A 20-25 fiatal rendszeres összejövetele a közéletre való nevelés fontos színtere, valamint az egyesület ifjúsági segítőinek képzését szolgálja. A 2008-as jubileumi rendezvény fontos közreműködői lesznek fiataljaink.

Működtettük a „Bács-Kiskun Megyei Civil Szervezetek Házát”. Számtalan civil szervezet részére adtunk szakmai tanácsot, segítettük őket pályázataik megírásában, elszámolásaik, elkészítésében.

2006 év ősze folyamán megkezdtük a 2007. évi kiutazó csoportjaink felkészítését, több száz fiatal várja nagy izgalommal a találkozást külföldi barátaikkal.

Több karitatív, ill. támogatói programot vittünk végig 2006-ban.
Ebből legfontosabbnak azt az összefogást tekintjük, melynek keretében 2 erdélyi iskola, óvoda újjáépítését segítjük az árvíz sújtotta területeken, valamint Kobátfalva településen a megyei kórházzal együttműködve elkezdtük a 2007. áprilisi egészségügyi szűréssorozat előkészítését..

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően nyomon kísértük és lehetőségeink szerint segítettük főiskolás, egyetemista tagjaink tanulmányait, több szakdolgozat elkészítésében vettünk részt, gyakorlóhelyként működtünk.

Kecskemét, 2007. május 17.

Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának mérlege 2006. év

adatok E Ft-ban

Sorszám
A tétel megnevezése
Előző év
Előző év(ek) helyesbítései
Tárgyév
a
b
c
d
e
1.
A. Befektetett eszközök (2.-4. sorok)
878
 
956
2.
I. IMMATERIÁLIS JAVAK
128
101
3.
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK
750
855
4.
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK
5.
B. Forgóeszközök 6.-9. sorok)
4022
 
12855
6.
I. KÉSZLETEK
7.
II. KÖVETELÉSEK
731
2436
8.
III. ÉRTÉKPAPÍROK
982
5278
9.
IV. PÉNZESZKÖZÖK
2309
5141
10.
ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (1.+5. Sor)
4900
 
13811
11.
C. Saját tőke (12.+14.sorok)
3559
 
12292
12.
I. INDULÓ TŐKE
50
50
13.
II. TŐKEVÁLTOZÁS
19552
3509
14.
III. TÁRGYÉVI EREDMÉNY ALAPTEV.
-16043
8733
15.
D. Tartalék
 
 
 
16.
E. Céltartalék
 
 
 
17.
F. Kötelezettségek (18.-19. sorok)
1341
 
1519
18.
I. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
19.
II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
1341
1519
20.
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN (11+15+16+17 sor)
4900
 
13811

Keltezés: Kecskemét, 2007. február 26.   

A (köz)alapítvány vezetője

 

Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának eredménykimutatása 2006. év 

adatok E Ft-ban

Sor-szám
A tétel megnevezése
Előző év
Előző évek helyesbítései
Tárgyév
a
b
c
d
e
1.
A. Összes közhasznú tevékenység bevétele (1.+2.+3.+4.+5.)
36708
 
97406
2. 
1. Közhasznú célra, működésre kapott támogatás
21822
22157
3.
a. alapítótól
4. 
b. központi költségvetésből
1100
200
5. 
c. helyi önkormányzattól
20400
50175
6. 
d. társadalombizosítótól. alapítványtól
13585
7. 
e. egyéb, ebből 1% SZJA
322
344
8. 
2. Pályázati úton elnyert támogatás, külföldi
9326
2120
9. 
3. Közhasznú tevékenységből származó bevétel
1462
5542
10. 
4. Tagdíjból származó bevétel
332
452
11. 
5. Egyéb bevételek
3766
2831
12. 
B. Vállalkozási tevékenység bevétele
 
 
 
13.
C. Összes bevétel (A.+B.)
36708
 
97406
14. 
D. Közhasznú tevékenység ráfordításai (1.+2.+3.+4.+5.+6.)
52751
 
88673
15. 
1. Anyagjellegű ráfordítások
29845
60260
16. 
2. Személyi jellegű ráfordítások
21879
26891
17. 
3. Értékcsökkenési leírás
774
877
18. 
4. Egyéb ráfordítások
253
645
19. 
5. Pénzügyi műveletek ráfordításai
20. 
6. Rendkívüli ráfordítások
21. 
E. Vállalkozási tevékenység ráfordításai (1.+2.+3.+4.+5.+6.)
 
 
 
22. 
1. Anyagjellegű ráfordítások
 
 
 
23. 
2. Személyi jellegű ráfordítások
 
 
 
24. 
3. Értékcsökkenési leírás
 
 
 
25. 
4. Egyéb ráfordítások
 
 
 
26. 
5. Pénzügyi műveletek ráfordításai
 
 
 
27. 
6. Rendkívüli ráfordítások
 
 
 

Keltezés: Kecskemét, 2007. február 26. 

Az egyéb szervezet vezetője (képviselője)

 

Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának eredménykimutatása 2006. év

adatok E Ft-ban

Sorsz.
A tétel megnevezése
Előző év
Előző év(ek) helyesbítései
Tárgyév
a.
b.
c.
d.
e.
28.
F. Összes ráfordítás (D. +E.)
52751
 
88673
29. 
G. Adózás előtti eredménye (B.-E.)
 
 
 
30. 
H. Adófizetési kötelezettség
 
 
 
31. 
I. Tárgyévi vállalkozási eredmény (G.-H.)
 
 
 
32. 
J. Tárgyévi közhasznú eredmény (A.-D.)
-16043
 
8733

Tájékoztató adatok

33.
A. Személyi jellegű ráfordítások
26891
34. 
1. Bérköltség
16654
35. 
      Ebből: - megbízási díjak
147
36. 
                 - tiszteletdíjak
37. 
2. Személyi jellegű egyéb kifizetések
4764
38. 
3. Bérjárulékok
5473
39. 
B. A szervezet által nyújtott támogatások
600
40. 
C. Továbbutalási céllal kapott támogatás  
41. 
D. Továbbutalt támogatás, visszautalt  

Kecskemét, 2007. február 26. 

Az egyéb szervezet vezetője (képviselője)

 

Kimutatás a cél szerinti juttatásokról 2006.

Program költségek (Csipero, Világzenekar, Egyéb ifjúsági programok)
56.986.369 Ft
Adományok (Kobátfalva)
600.000 Ft
Összesen
57.586.369 Ft

 

Kimutatás a kapott támogatásokról 2006.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
4.875.000 Ft
Programtámogatás, elszámolva
Kecskemét Megyei Jogú Város
45.300.000 Ft
Támogatás szerződés szerint, elszámolva
Munkaügyi Központ támogatása
694.590 Ft
Külföldi szervezettől kapott támogatás
12.365.024 Ft
Tagdíj
452.000 Ft
Gazdasági társaságok támogatása
1.575.000 Ft
SZJA 1% felajánlása
343.930 Ft
Árbevételek
2.418.070 Ft
Költség hozzájárulás
3.249.498 Ft
Értékpapír árfolyam nyereség
415.511 Ft
Bankkamat
19.664 Ft
Összesen
71.708.287 Ft

 

KIMUTATÁS A KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSÁRÓL

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma  
2005. évi működési támogatás elszámolva
1.000.000 Ft
 
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
2006. évi program támogatás elszámolva
1.000.000 Ft
 
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
2006. évi működési támogatás elszámolva
400.000 Ft
 
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
2006. évi program támogatás elszámolva
200.000 Ft
 
Ifjúsági Családügyi és Szociális Minisztérium
2006. évi program támogatás elszámolva
6.900.000 Ft
 
Mobilitás 2005. évi program támogatás elszámolva
182.368 Ft
Mobilitás program támogatás 2006. elszámolva
3.341.368 Ft
 
NCA 2005. évi programtámogatás elszámolva
1.500.000 Ft
NCA 2005. évi programtámogatás elszámolva
400.000 Ft
NCA 2005. évi programtámogatás elszámolva
3.000.000 Ft
NCA 2006. évi működési támogatás elszámolás alatt 1.r.
2.200.000 Ft
NCA 2006. évi programtámogatás elszámolás alatt 1.r.
1.600.000 Ft
NCA 2006. évi programtámogatás elszámolás alatt 1.r.
296.800 Ft
NCA 2006. évi működési támogatás elszámolás alatt 2. r.
4.400.000 Ft

Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról 2006.

Központi alapoktól
9.500.000 Ft
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Nemzeti Civil Alapprogram
12.856.800 Ft
Mobilitás
3.341.368 Ft
Összesen
25.698.168 Ft

 

Kimutatás a vagyon felhasználásáról 2006.

Bevételek:  
Önkormányzati támogatás
50.175.000 Ft
Központi alapoktól kapott támogatás
9.500.000 Ft
Munkaügyi központ támogatása
694.590 Ft
Nemzeti Civil Alapprogram
12.856.800 Ft
Mobilitás
3.341.368 Ft
Külföldi szervettől kapott támogatás
12.365.024 Ft
Tagdíj
452.000 Ft
Gazdasági társaságok támogatása
1.575.000 Ft
SZJA 1% felajánlása
343.930 Ft
Árbevételek
2.418.070 Ft
Költség hozzájárulás
3.249.498 Ft
Értékpapír árfolyam nyereség
415.511 Ft
Bankkamat
19.664 Ft
Összesen
97.406.455 Ft

 

Kiadások:  
Anyagköltségek
3.804.808 Ft
Anyag jellegű szolgáltatások
50.777.294 Ft
Egyéb szolgáltatások
489.115 Ft
Bérköltség
16.506.940 Ft
Személyi jellegű szolgáltatások
441.623 Ft
Megbízási díjak
146.982 Ft
Járulékok
5.473.377 Ft
Külföldi kiküldetés
5.188.922 Ft
Rendezvények költségei
4.361.390 Ft
Más szervezetek támogatása
600.000 Ft
Késedelmi pótlék
6.000 Ft
Értékcsökkenés
876.901 Ft
Kerekítés
150 Ft
Összesen
88.673.502 Ft

 

 

Pénzeszközök nyitó (értékpapírral együtt)
3.219.238 Ft
Pénzeszközök záró (értékpapírral együtt)
10.459.778 Ft

 

Kimutatás a vezető tisztségviselőnek nyújtott juttatásokról 2006.

Bruttó bérköltség
5.039.994 Ft
Biztosítási díj
16.215 Ft
Összesen
5.056.209 Ft

Impresszum | Intro