2010.07.30.
Európai Civil Díjjal kitüntetett szervezet - Brüsszel, 2006

Kis éji zene

Az évek során egyre gyarapodott a külföldi csoportok száma, mind több különleges, egyedi produkció várta, hogy színpadra kerülhessen. Köztük számos kórus is érkezett, akiknek műsora más környezetet kívánt, mint a főtéri nagyszínpad. Így 2002-ben a gyermektalálkozó szervezői új helyszínt kerestek ezeknek programoknak, így esett a választás a Barátok temploma mellett romkertre. Ideális helyszínnek bizonyult a Kis éji zenéhez, ami az esti koncert után kezdődik este 10 órakor. A fáklyák fényében felcsendülő dallamok igazán mesés hangulatot árasztanak, nem véletlen, hogy estéről estére mind többen vándorolnak át a főtéri színpadtól a romkertig. Sőt, vannak akik kifejezetten a Kis éji zenére sétálnak be a városközpontba. Az elmúlt évek során a holland Purmerend, a belga De Piccolo's, az örmény David Yengibarjan, a szerb Őstermelők Orkestra, a magyar Navrang adott nagysikerű koncertet. Több mint ezer ember késő este vastapssal követelte vissza a belga és a holland kórusokat, akik immár visszatérő vendégei a Kis éji zenének.

Impresszum | Intro