|
||
![]() |
||||
|
|
||||
|
|
||||
NyitóünnepségEgy-egy fesztivál hangulatát nagyban befolyásolja, hogyan sikerül a rendezvény indítása. Immár több mint másfél évtizede Kecskemét főtere impozáns keretet nyújt a gyermektalálkozó hivatalos megnyitójának. A hagyományoknak megfelelően több csoport is fellép, rövid ízelítőt adva műsorukból. A visszatérő csoportok ugyanúgy helyet kapnak a műsorban, mint azok, akik első alkalommal látogatnak el a találkozóra. A nyitóünnepségen Kecskemét város polgármestere átadja a város kulcsát a gyermektalálkozó két legfiatalabb résztvevőjének — egy kisfiúnak és egy kislánynak — azzal, hogy nyolc napra a gyerekek városa legyen Kecskemét és környéke. Végül a nyitóünnepség talán legszebb pillanata következik, a fanfárok hangjára a levegőbe emelkedik több tucat lufi, ezzel kezdetét veszi az egy hetes gyermekvarázs. A gyermektalálkozó rangját mutatja, hogy az évek során a Magyar Köztársaság mindenkori köztársasági elnöke fővédnökséget vállalt a rendezvény felett, illetve személyes jelenlétével megtisztelte a gyermektalálkozó nyitóünnepségét. A 2004. évi megnyitó különlegességét az adta, hogy az egy hetes rendezvényt egy alig öt éves kisfiú nyitotta meg, őex. Zakarias Rodrigo Massagrande. Az este hat órakor kezdődő nyitóünnepség hivatalos programját követően különböző rendezvények várták a kecskemétieket és a vendégeket: volt, hogy a Csík zenekar nagyszerű muzsikájával táncház várta a kicsiket és nagyokat, volt, hogy a futball EB illetve VB döntőjét nézték ezrek a főtéri kivetítőn. Ezzel veszi kezdetét a ma már Európa szerte — sőt azon túl is ismert — gyermekvarázs, a Csiperó.
|
||||
| Nyitóoldal | Oldaltérkép | © 1990-2010 Európa Jövője Egyesület, Kecskemét | Impresszum | Intro | ||