2010.09.07.
Európai Civil Díjjal kitüntetett szervezet - Brüsszel, 2006

Találkozók .:. Kereső

Csehország | Zubri

Csoport:

Maly Beskyd

 

A Cseh Köztársaságból ebben az évben egy majd félévszázados együttes képviselői jöttek el Kecskemétre. A Maly Beskid tánccsoport tagjai tradicionális népi hangszerek kíséretében léptek színpadra. Az egyik legsikeresebb produkciójuk a susztertánc volt, ahol a lányok a lusta cipészt munkára kényszerítik.

 

Képgaléria

Részvétel: 1998


Dánia | Hvide Sande

Csoport:

Akrobata csoport

 

Az ország nyugati részén, az Északi-tenger partján fekvő település fiatal akrobatái a színpad helyett az aszfaltot választották fellépésük helyszínéül. A gumiasztalon valódi cirkuszi produkciót láthattak az érdeklődők. Kiderült, egyik korábbi Csiperó-fesztiválon - ahogy ők nevezik - részt vett dán csoporttól hallottak a rendezvényről, így kaptak kedvet ők is ahhoz, hogy eljöjjenek Kecskemétre.

Részvétel: 1998


Dánia | Thisted

Csoport:

Ebbe Skammelson rockopera együttes

 

Thisted városa Dánia északnyugati részén fekszik, eddig három alkalommal vettek részt a gyermektalálkozón. A dán csoportok fellépése közül talán a legemlékezetesebb az 1996-os volt. A IV. Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozóra dán rocktársulat érkezett Kecskemétre. A mintegy 200 tagú társulat egy dán népi elbeszélés alapján állította színpadra az 1100-as évek történelmét. Egy jómódú parasztember fiáról szól a történet, aki az Istenért, a királyért és a hazáért harcba száll, de hűségével durván visszaélnek. 1998-ban több, egymástól eltérő jellegű produkciót hoztak Csiperóra a thistedi fiatalok. A pantomim együttes zenei kísérettel előadott drámai jeleneteket mutatott be.

Részvétel: 1991 1996 1998


Észtország | Tallinn

Csoport:

Soleke népi együttes

 

1998-ban érkezett ismét észt csoport Kecskemétre, a Soleke népi együttes, akiknek fellépése A fiatalok tánca címet viselte. Önálló történetekből épült fel a műsor, melyet viszonylag rövid idő alatt tanultak meg otthon.

 

Képgaléria

Részvétel: 1998


Finnország | Helsinki

Csoport:

Kelet Helsinki Zeneiskola Gyermekvonós Zenekara

 

A finn fővárosból szimfonikus zenekar érkezett Csiperóra. Igen ritka, hogy szinte egy egész zenekar útra kel, ahogyan az is különlegességnek számított, hogy műsoruk komolyzenei darabokból állt.

Részvétel: 1998


Impresszum | Intro