2012.02.05.
Európai Civil Díjjal kitüntetett szervezet - Brüsszel, 2006

Kincskereső tábor

A nemzetközi gyermektalálkozó kísérő rendezvénye a Kincskereső tábor, a kis újságírók tábora. A tábor szervezője a Kincskereső Egyesület. A kezdetek óta hagyomány ez a rendezvény is, melynek immár több évtizedes múltja van. A gyermektalálkozók alapeszméjéhez jól illeszkedett ez az önálló program, mely ma már szerves része, üde színfoltja a találkozóknak. Az egy hetes Kinkcsekreső tábor alatt a tollforgató tanoncok megismerkednek e mesterség alapjaival, s a tanultakat a gyakorlatban ki is próbálják. Munkájuk eredményét a hét végére mindenki kézbe veheti, hiszen a hét közben készült riportok, interjúk, rajzok nyomtatásban is megjelennek. Így a zárónapon már minden érdeklődő kézbe veheti a CSIPER-O.K. néven készült újságot. 2006-ban például 45 fiatal vett részt a tábor munkájában, akik kis csoportokban, önálló területeken dolgoztak. Így Szép-képírók riportokat, tudósításokat és illusztrációkat készítettek a CSIPER-O.K. kiadványhoz. A Műferdítők az újság cikkeit fordították angolra.

A tábor egyik kedves rendezvénye a „Lapozgató”, a nemzetközi gyermekújságok kiállítása. Évről évre mind gazdagabb a kiállítás anyaga, már az első találkozók során kiderült, hogy Európában komoly hagyománya van a fiatalok sajtójának. Az országos, regionális ifjúsági újságok mellett szinte minden intézmény rendelkezik saját diákkiadvánnyal. 1993-ban a francia Arcueil városából érkezett fiatalok önálló kiadványt készítettek a gyermektalálkozó tiszteletére Magyarországról. Henri Touluse, Arcueil városának nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője fontosnak tartotta, hogy személyesen is megjelenjen a gyermektalálkozón. A „Lapozgató” rangját jelzi, hogy a Bács-Kiskun megyei napilap főszerkesztője nyitja meg. A tábor szervezője és vezetője kezdetektől fogva Koleszár Márta.

A Kincskereső-tábor évek óta igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar fiatalok megértsék, hogyan őrizhetőek meg értékes nemzeti hagyományaink úgy, hogy közben kultúránk sajátos színeivel gazdagítjuk Európát. A szervezők remélik, a gyerekekből olyan felnőttek válnának, akiknek sikerül megtalálniuk azt az utat, melyen saját javukra fordíthatják európaiságukat.

Impresszum | Intro