2010.07.30.
Európai Civil Díjjal kitüntetett szervezet - Brüsszel, 2006

Piknik nap

Az egy hetes rendezvény szombati napját minden alkalommal a Kecskemét melletti Csalánosi erdőben töltik a házigazdák és vendégeik. Ez az önfeledt, vidám szórakozás napja, a „komoly” feladat ekkor a vendéglátó iskoláknak, elsősorban a gyermekeket fogadó szülőknek jut, hiszen nekik kell gondoskodni az ebédről. A szülők bográcsban főzik a paprikás krumplit, a gulyást, s míg az étel készül, a gyermekek számtalan program közül választhatnak. Táncház, kötélhúzó verseny, birkózó verseny, focizás, kézműves foglalkozások szórakoztatják a fiatalokat, és persze a jó levegőn, a szabadban mindenki talál kedvére való elfoglaltságot.

A nap legnagyobb szenzációja a „vízágyú”, vagyis a „tömegzuhany”, melynek külön története van. Még 1991-ben, az első találkozón történt, hogy kánikulai forróság tombolt azon a napon. A tűző napon, a szabadban dél tájra már mindenki eltikkadt. Ekkor adódott az ötlet, és a biztonsági okokból a helyszínen lévő honvédségi tűzoltóautót kezelő kiskatonák egyszerűen megszánták a már csak lézengő ezreket, megnyitották a vízágyukat. Lett is sivítozás, hiszen pillanatok alatt mindenki a két vízágyú közelében akart lenni, élvezni a hűsítő cseppeket. A vízágyú olyan hagyományt teremtett, hogy aki soha nem látta, az is ismeri és várja, hiszen a nagy sikerre való tekintettel, szinte óránként kellett fordulniuk az autóknak. Ehhez persze az is kellett, hogy minden évben parádés idő volt ezen a napon Kecskeméten.

A vízágyú nemzetközi sikert aratott. Már 1991-ben a bécsi és az újvidéki rádió is úgy kommentálta az eseményeket, hogy Kecskeméten meghonosították Európa legbékésebb vízágyúját. Két évvel később a cseh csoportot kísérő pedagógus csodálkozva kérdezte: „ettől féltek annyira Prágában?”

Impresszum | Intro